Tudatos ruhavásárlás

13:50:00

Az utóbbi időben egyre jobban érdekel a tudatos vásárlás. Ennek persze egyszerű okai vannak, hisz amellett, hogy megkíméljük a pénztárcánkat és ezzel saját magunkat is a felesleges pénzkidobástól, praktikus is.
Egyenlőre még csak a szokásos élelmiszer bevásárlásnál érzem előnyét. Pár hete előre megtervezzük a szerelmemmel a következő heti menülistát, ami egyrészt azért jó, mert nem kell nap mint nap azon gondolkodnom, hogy másnap mit főzzek, másrészt nem kell minden nap valamiért átmennem a boltba mert hiányzik valamilyen alapanyag az aznapi ebédhez. Hogy miért?


Mert a menülista írásával egyidőben összeírom a bevásárló listát is, és pontosan látom, hogy mit kell vennem a következő hétre, amit mi szombatonként, a nagy bevásárlásunk alkalmával szerzünk be. Ezzel nem kevés időt spórolunk magunknak a hétköznapokban, és persze pénzt is. Hisz általában ha elmegyünk a boltba, akkor biztosan megláttunk egy-egy akciós terméket, amire felcsillan a szemünk, és megvesszük, miközben lehet nincs is szükségünk rá - ezzel pedig feleslegesen dobtuk ki a pénzünket.
Persze van még mit csiszolnunk a vásárlásaink alkalmával, főleg azon, hogy minél jobban tartsuk magunkat a listán szereplő dolgokhoz, de még így is sokkal jobban érzem a pozitív oldalát a tudatosságnak.

Ezt a módszert szeretném bevezetni a ruhavásárlásaim alkalmával is.

Valljuk be, mi nők a legtöbbször hirtelen felindulásból vásárolunk. Meglátjuk a kirakatok hatalmas plakátjain az "akció" vagy "leárazás" szót, és ha nem is terveztük, de bemegyünk körülnézni az adott üzletbe, és tuti nem jövünk ki onnan üres kézzel. Úgy érezzük jó üzletet csináltunk, hisz fél áron megszereztünk egy nekünk tetsző darabot (ez még talán a jobbik eset), vagy addig keresgélünk amíg rá nem mondjuk valamire, hogy igen, ez majd jó lesz ekkor és ekkor, majd elégedetten hazamegyünk. 
Én ezt az állapotot elégeltem meg az utóbbi pár hónapban, hisz számos olyan dolgot is vásároltam, amit aztán alig használtam, vagy azért mert utólag már nem is tetszett annyira, vagy mert nem tudtam hova felvenni. És ugye ilyenkor érünk oda ahhoz az általánosan elhangzott mondathoz, hogy nincs egy rongyom se amit felvegyek - erre mondja a barátom, hogy tele a szekrény. És igen, igaza van, tele van a szekrény, csak épp FELESLEGES dolgokkal.
A célom a jövőben egy jól átgondolt ruhatár kialakítása, ahol nincsenek felesleges darabok, amik csak helyet foglalják. Íme az én pár lépéses tippem, hogy hogyan tudjuk ezt megtenni.

Inspirálódj!

Mivel szeretek a legújabb divatnak megfelelően öltözködni, persze úgy, hogy közben hű maradok önmagamhoz, azaz a saját stílusomhoz, ízlésemhez, és figyelembe veszem az életvitelemet is, ezért, hogy inspirációt gyűjtsek az épp aktuális öltözködési trendekről,  különböző fashion blogokat követek, vagy épp a Pinterest oldalán nézegetem az outfites képeket. A Pinterest azért is szeretem, mert nagyon egyszerűen le tudom menteni a számomra leginkább tetsző összeállításokat egy albumban, amit akármikor vissza tudok nézni.



Mérd fel a szekrényed tartalmát!

Ha elegendő inspirációt gyűjtöttünk, akkor még ne rohanjunk rögtön a butikokba vásárolni! Előtte nézzünk körül a szekrényünkben, hisz tuti rengeteg olyan ruhadarabot fogunk találni, amit nyugodtan hordhatunk még az előző szezonból is.
Az elmentett outfit fotókon szereplő ruhadarabok között, biztos találunk olyat, amivel mi is rendelkezünk (vagy olyannal, amit át tudunk alakítani! :). Minél több ilyen ruhadarabot találunk, annál kevesebbet kell megvennünk!

Lista írása

Mindezek után pedig el is érkeztünk a listaíráshoz. Ugyanúgy, mint ahogy bevásárlólistát írunk össze, egy listát vezethetünk arról is, hogy milyen ruhákat és kiegészítőket szeretnénk a következő szezonra vásárolni.
Mi hiányzik még a szekrényünkből, illetve az elképzelt megjelenésünkhöz? Mindent írj fel a listára, ami aztán mindig legyen nálad, a legjobb ha a pénztárcádba teszed, így akármikor előveheted, még akkor is, ha csak véletlenül (mert épp az utadba esett) kukkantasz csak be egy ruhaüzletbe vagy cipőboltba.
Aztán már csak annyi a feladatod, hogy tartod magad a listán szereplő dolgokhoz, és csak azokat veszed meg, mert egyébként semmit sem ér a listaírásod!


Sok szerencsét és kitartást lányok!


You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék